Top 10 - 2009 legjobb videoklipje!



Zaan

Igazán sajnálom, hogy a következő énekesnőről itthon elég kevés szó esik, szerintem manapság ő az egyik legigényesebb és egyben egyik legelvontabb személyisége a popiparnak. Élőben is volt szerencsém hallani a hangját, a 2008as bécsi Madonna koncerten ő is fellépett, és azt kell, hogy mondjam, hogy volt annyira jó, mint a popkirálynő (mindenféle körítés és látványvilág nélkül is).

Idén készült el a videó az  egyik legpopulárisabb számához a The girl and the robot-hoz, aholis a svéd származású Robyn az 1998-ban alakult norvég Röyksoppal látható/ hallható együtt. Nem okoztak csalódást, és remélem külön- külön, és együtt is még sok számmal fognak megörvendeztetni minket.

Ebben az évben Robyn többek közt felülmúlta Lily Allent, Lady Gagát, Madonnát.

 

A kövekező videóval kívánok mindenkinek Boldog Új Évet!

 


Címkék: videoklip top10 robyn

Az év legemlékezetesebb divatkampányai



Zaan

Gondoltam idén még egyszer érdemes divattal foglalkozni, itt vannak tehát az idén készült legmeghatározóbb kampányfotók.  Balenciaga, Stella McCartney, Lanvin, hogy csak párat említsek előre. Ha pár év múlva előveszünk egy 2009es Vogue-ot vagy V magazint biztosan beleakadunk a nagy divatházak ezen kampányaiba:

 

Balenciaga S/S 2009

Fotó: David Sims

Modellek: Katie Fogarty, Elsa Sylvan, Hanne Gaby Odiele, Amanda Laine, Kinga Rajzak, Iris Strubegger, Anna Jagodzinska, Darya Kurovska, Anya Kazakova, Diana Farkhullina

http://frillr.com/files/images/Balenciaga%20%20Spring-Summer%202009%20Womens%20Ad%20Campaign%202.preview.jpg

dl-1

 

Missoni F/W 2009

Fotó: Ryan McGinley

Modellek: Hanne Gaby Odiele & Devin Childers

http://eightyfoureightyfive.files.wordpress.com/2009/08/missoni1.jpg

http://blog.pricegrabber.com/chicshopper/files/2009/08/missoni-ryan-2-1.jpg

 

 

Jil Sander S/S 09 Fotó: Willy Vanderperre

Modell: Natasha Poly

86226atnatashapoly20090

 

Lanvin F/W 09

Fotó: Steven Meisel

Modell: Kristen McMenamy

http://www.thefashiontime.com/wp-content/themes/mimbo2.2/images/2009/08/lanvin1.jpg

http://www.thefashiontime.com/wp-content/themes/mimbo2.2/images/2009/08/lanvin4.jpg

http://flavorwire.com/wp-content/uploads/2009/09/Steven-Meisel-shooting-Kristen-McMenamy-for-Lanvin-FW-2010.jpg

http://fashionindie.com/wp-content/uploads/2009/08/LanvinFallWintercampaignwithKristen.jpg

 

Givenchy F/W 09

Fotó: Mert Alas & Marcus Piggott

Modellek: Adriana Lima, Iris Strubegger, Mariacarla Boscono, Leonor Scherrer & Ranya Mordanova

 

dl1

 

Stella McCartney F/W 09

Fotó: Ryan McGinley

Modell: Sigrid Agren

 

stella_ad2

http://www.kanyeuniversecity.com/client_images/kanyewest/3106_347ac263b9db147b9dd9a50b07ce821c.jpg

 

Címkék: divat fotók stella mccartney lanvin balenciaga givenchy jil sander missoni

Top 10 - 2009 legjobb videoklipjei- 2.



Zaan

Sophie Ellis Bextornak idén egyetlen dobása volt, de az elég jóra sikeredett. Annyira, hogy véleményem szerint a Heartbreak lett idén a második legjobb klip. A videó tökéletes példát mutat arra, hogyan lehet egyszerű megoldásokkal nagyot alkotni. Itt nincsenek bonyolult kellékek és öltözékek, (azért a "napszemüvegek" zseniálisak- csak azt a tetkót nem kellett volna Sophie!) mégis mikor előszőr megláttam a klipet pislogni sem mertem. Azóta persze rongyosra játszották az összes szórakozóhelyen a számot, valószínüleg ezért csúszott le a dobogó első fokáról.  

 


Az első helyezettre ma este hétkor derül fény.

Címkék: videoklip top10 sophie ellis bextor

Mire buliztunk 2009-ben?



alxndra

Csak egy nap van vissza a 2009-es évből, úgy gondoltam itt az ideje összeszedni milyen kulturális események, koncertek, kiállítások, érdekességeknek adott helyet Magyarország. A koncertek listája hosszabbra sikerült, mint gondoltam, először ezeket veszem sorra.


2009-ben több világsztár is megfordult Magyarországon. Elég ha Pinkre gondolunk, aki a Funhouse nevű turnéja egyik állomásaként március 24-én adott koncertet a Papp László Sportarénában. Pink látogatásán nem is lepődhetünk meg, hiszen szinte minden évben meglátogatja magyar rajongóit. Egy hónappal később, április 29-én Beyoncét várhattuk az I am elnevezésű turnéval, ami helyszínéül szintén a Papp László Sportaréna szolgált. Igaz, a koncert később kezdődött, mivel technikai nehézségek adódtak, de a felejthetetlen koncerttel sikerült kiengesztelnie a magyar közönséget.

 


 


A legnagyobb dobás 2009-ben mindenképpen Madonna budapesti fellépése volt. A Sticky and Sweet meghosszabbított turné állomásai közé befért Magyarország is. Már februárban elkezdődött a jegyek árusítása az augusztus végi koncertre. A rossz nyelvek szerint nem fogyott elég jegy, ezért volt szükség a koncert körüli bonyodalmakra, hosszú viták húzódtak, hogy a Puskás Ferenc Stadionban vagy a Kincsem Parkban legyen megtartva az esemény. Magde nem kapkodta el a koncert kezdését, mert korábban értesült róla, hogy eső várható. Mi, a tömeg vártunk, én meg voltam győződve, hovgy biztosan Jesus Luzzal veszekszik telefonon, hogy: "Jesus, szeretsz te engem egyáltalán? Mondd, hogy szeretsz, addig vár rám 50.000 magyar, amíg ki ne mondod..." Később kiderül, hogy az énekesnőnek leszőnyegpadlózták a színpadot, nehogy megcsússzon ugrándozás közben az esőben. Nos, rá nem cseppent egy szem eső sem, de a tömeg tisztességgel ázott a koncert 2/3-án. Én voltam a tavaly bécsi koncerten is, de állíthatom, hogy a budapesti sokkal jobban sikerült, Madonna lelkesebben buzdította az ázó tömeget, és a helyszínnel kapcsolatos sok gubanc ellenére profibb volt a Kincsem Parkos szervezés, mint a bécsi Duna-szigeten, ahol középiskolás lányok-fiúk engedték be az embereket. Álló jegyekből 3 kategória közül lehetett választani: gold, silver, bronz. A szervezők karéjokra osztották fel a nézőteret, míg Bécsben a 2 állójegyet egy vízszintes kordon választotta el, mindenki összpréselődött. A Kincsem Parkban kényelmesen el lehetett férni, nem könyököltünk egymás májába, jót lehetett bulizni. A kijutás kifelé volt katasztrófa, amikor a bőrig ázott tömeg elvesztette a türelmét, és a kordonokat áttörve igyekezett haza.


Ne feledkezzünk meg a júniusi Depeche Mode koncertről sem. Dave és bandája szintén hű Magyarországhoz, annyira, hogy idén hetedszerre látogattak el hozzánk. Sőt, már fixen tudható, hogy 2010-ben ismét jönnek! A rajongókat ezen a koncerten is eső áztatta, de azt hiszem, ez cseppet sem szólt bele a fergeteges hangulatba. Nemcsak a zene, de a látvány is elkápráztatta a nézőket, amiben sokat segített Anton Corbijn, aki több klipet is rendezett az együttesnek, most is kivette a részét a koncert látványtervét illetően. A Depeche Mode mellett dolgozott még a U2-val, a Nirvana-val és a Joy Division-nel. Sőt, a banda tagjai budapesti tartózkodásuk alatt még a Ludwig Múzeumos Corbijn kiállítást is megnézte. Ilyen szép barátság ez.


Nyáron azt se tudtuk, hogy a rengeteg fesztivál közül melyiket látogassuk. Csak néhányat említek. A Sziget minden évben több nagy húzónévvel készül, idén sem volt másképp: Lilly Allen-re és Prodigy-re is bulizhattunk. A Volt fesztivál Marylin Mansonnal, Franz Ferdinanddal és a Limp Bizkittel csalogatott. A Balaton Sound Röyksoppal és Mobyval. A Balaton Soundon mégsem ezeken a koncerteken éreztem a legjobban magam. A Röyksopp kifejezetten csalódás volt, nem mondhatnám, hogy bulizni lehetett a zenéjükre. A tömeg egy helyben állt a sötétben és hiába szólt a Girl and the robot, senki meg se mozdult. Moby szintén hatalmas tömeg előtt játszhatott, lépni nem lehetett.  Nagy szüneteket hagyott a számok között, hiába volt profi a koncert, mégis széttöredezettnek éreztem, és semmit nem kaptam vissza mondjuk a Lift me up című klip hangulatából. Sokkal jobban éreztem magam Nouvelle Vague koncerten, ami délutánból estébe nyúló chill out hangulatot hozott a Balaton parton, még úgy is, hogy majd megfagytunk a 10 fokban. Hasonló jó élménnyel gazdagított a Parov Stelar koncertje, ami valóban felpezsdítette a tömeget, táncolható muzsikát játszottak, tömegben zenéltek.

Veszprémben sem maradhatott el az Utcazene Fesztivál, ami nyáron az egész várost felrázza és rengeteg emberrel tölti meg. Pálinka standok, sör és bor mindenütt, hömpölygő tömeg, magyar és külföldi előadók. Idén talán a legnagyobb rajongás a Fanfare en pétard-ot övezte, akik kétszer is felléptek a fesztivál alatt. Egy szám tőlük is: klikk.



Szeptemberben Anastacia bűvölte el a magyar közönséget. Nemcsak koncertezett, hanem a mellrákból felépült énekesnő jótékonykodott is. Két VIP jegyet bocsátott licitre, és a befolyó összegből az Egészség Hídja Összefogás Egyesület mellrák elleni felvilágosító munkáját segítette.  Novemberi Tom Jones koncert lehetőséget adott az idősebb korosztály számára is a bulizásra. E hónapban az Air hozta el új lemezbemutató koncertjét. Bár az új, Love 2 című album megosztotta a zenekar rajongóit, a budapesti rajongók hosszabb koncertre számítottak, mint amit kaptak.




Melyik koncerten, fesztiválon vettetek részt?

 

 

Címkék: koncert franz ferdinand sziget pink air nouvelle vague madonna volt depeche mode beyoncé balaton sound lilly allen anton corbijn marylin manson limp bizkit tom jones prodigy parov stelar anastacia

Top 10 - 2009 legjobb videoklipjei - 3.



Zaan

A következő szám premierjét nagyon stílusosan egy Alexander McQueen divatbemutatón hallhatták a szerencsés jelenlevők, cserébe a klipben is feltűnik egy-egy darab a tervező 2010-es tavaszi kollekciójából. Ez alapján már nem nehéz kitalálni kire gondolok, de további segítségnek itt van pár kép és a divatbemutatóról két videó.

 Alexander McQueen Spring 2010 Ready-to-Wear

Alexander McQueen Spring 2010 Ready-to-Wear

 

 

A számhoz nem csak, hogy jó klip készült, de népszerűsége is kétségbevonhatatlan. Mostanában nem tudok úgy bemenni egy üzletbe, hogy ne ez szóljon épp odabent. Ha csak a stylingot nézem akkor valószínűleg ez lett volna a number one és az is biztos, hogy Gaganak ez eddig a legerősebb videoja. Mindezek ellenére készült idén két olyan videó ami a Bad Romance-t is felülmúlja.

Karácsony utáni leértékelés a Monoban!



Zaan

Az ajándékozást követően akár féláron is megvehetitek a fiatal magyar tervezők ruháit, táskáit a Monoban! Az akció december 28-án indul.

 

Címkék: program mono

Top 10 - 2009 legjobb videoklipjei - 4.



Zaan

Egyetlen hellyel csúszott le a La Roux formáció a dobogóról Bulletproof című számukkal. Lehet, hogy azért mondom ezt, mert friss formációról beszélünk, de nekem ez a klip jellemzi leginkább a 2009es év hangulatát. Azonban a teljes képből hiányzik még három videó, és az a három más más szempontból, de felülmúlta a Bulletprooft. 

 

Címkék: zene top10 la roux

K.O. Madonnától



alxndra


A madonna.co.hu-n megjelenő hír szerint Madonna Revolver című számából nem fog klip készülni. Ennek ellenére hetek óta több videómegosztón elérhető egy nagyon is klipszerű felvétel. A madonna.com-on sem olvashatunk róla, egyelőre.


A felvételen Magde a sportlövészet helyett a bokszot választotta, a szorító kötelei között hívja küzdelemre a nézőket. Maradt a Sticky and Sweet Tour Like a prayer előadásából ismert frufrus szőke hosszú haj (ami minket, magyarokat Ciccolinára emlékeztethet...), sportnaci, hasizomvillogtatás. A bokszring mögött több kivetítő is látható, az összesen Madonna táncol, bemelegít, selyemköntösben érkezik a folyosón. Menet közben, amikor a fiúk küzdenek, villognak a vakuk, Madonna a mikrofont ölelve énekel. A madonna.com-on még nincs fenn az új klip, egyenlőre csak találgathatunk, hogy kinek a rendezése. Talán Jonas Akerlundé, mint a Celebration?

 



A bokszoló Madonna képe nem ismeretlen, hiszen a Hard Candy borítóján már ilyen felszerelésben láthattuk az énekenőt.



 

A Revolver című kislemez december 14-én jelent meg, a dal egyébként a november végi Celebration című album három új dala közül az egyik.

 

Hogy tetszik nektek?

Címkék: madonna hard revolver videoclip candy

Top 10 - 2009 legjobb videoklipjei - 5.



Zaan

A következő előadó egy másik videójával már bekerült a top tízbe, és ha ez nem lenne elég, most egyből két hozzá kapcsolódó szám osztozik meg az ötödik pozícióért. Nem tudtam dönteni, hogy melyik a jobb, mindkettőt más okból szeretem. Az egyik vintage hangulatú, tökéletes hangulatkeltő képekkel és öltözékekkel, és az sem elhanyagolható, hogy a zene is hallgatható, a másik klip kevésbé poénos, de összetéveszthetetlenül Lilly Allenre jellemző. Igen, az angol énekesnőről van szó, aki idén nem csak nagyszerű klipekkel állt elő, de egy fontos divatkampány arca is volt.

Lilly Allen:  Fear & It's not fair

  

A Chanel kampányfotói Lillyvel:

http://10magazine.files.wordpress.com/2009/07/chanel-lily-allen-karl-lagerfeld-2.jpg

http://www.gradientmagazine.com/wp-content/uploads/2009/07/lilly-allen-new-chanel-campaign-03.jpg

Címkék: zene chanel top10 lilly allen

Welcome to Mutyiland



alxndra

A Szöveg Színház bemutatja Slawomir Mrozek Nyílt tengeren című komédiája után szabadon a Welcome to Mutyiland című darabot. Az előadás időpontja holnap, azaz december 20. 20:00, helyszín: Mozdulatművészeti Stúdió (cím: Budapest, IX. kerület, Tagló utca 11-13.) A helyszín megközelíthető a Boráros tértől 23-as busszal, vagy a Mester utcától 21-es villamossal.

A történet a következő:

Három nőt összezárt a balszerencse. Egyikük celeb, másikuk fitnesz, a harmadik értelmiségi. Egy hajóban eveznek, egymás nélkül nem élik túl. Mégis az egyiknek fel kell áldoznia magát. Az egyiket fel kell áldozni. Ki dönti el, melyikük legyen az? Az élet. Pff. A társadalom. Ááá.
A szituáció? Ad abszurdum.

Szereplők: Bándi Ágnes, Boda Péter, Császár Réka, Hajek Csilla, Margitay Klári
Díszlet és rendezés: Szántai Edina
Fotó: Margitay Klári

 

Képek az előadásból:

 

Címkék: celeb színház szöveg fitnesz

Top 10 - 2009 legjobb videoklipjei - 6.



Zaan

Lady Gagáról sok bejegyzésünk született már, és néha már-már úgy érzem official lady gaga fansite válik belőlünk, de azt hiszem ez ellen nincs mit tenni. Idén a nagy sztárokat állva hagyta Lady Gaga. Ritkán lehet felmenni a netre úgy, hogy ne legyen róla új fotósorozat, video egy újabb performanszról vagy éppen paparazzi fotók. Sokan nem szeretik, de kétség kívül hatással van mindenkire. A következő klipjét az MTV Video Music Awards 2009-es díjátadó gáláján a "Legjobb művészi rendezés" és a "Legjobb különleges effektek" kategóriájában találták a legjobbnak, nálunk pedig hatodik helyezést ért el az év legjobb videoklipjeit rangsoroló összeállításban. (A megszokott profi minőség és gyilkos vágyak mellett különleges styling segítette ehhez hozzá)

6: Lady Gaga :  Paparazzi

 


Címkék: zene videoklip top10 lady gaga

4+2 film, ami nélkül nincs karácsony



alxndra

A karácsony közeledtével már sokunkban ott motoszkál a karácsonyi hangulat, készülődéssel töltjük az időnket, anjádékot válogatunk, próbáljuk túlélni a többi embert és a hosszú sorokat. A nagy vacsorák és látogatások után elégedetten dőlünk hátra, hogy igen, idén is sikerült széppé varázsolni az ünnepet. De melyek azok a filmek, amik nélkül nincs karácsony? Itt a hatos összeállítás.

 

Az 1990-es Reszkessetek, betörők! Macaulay Culkin főszereplésével minden idők egyik legsikeresebb karácsonyi filmje. Kevin, a család kicsi fia utazás előtti estén hangosan azt kívánja, hogy másnapra bár eltűnne az egész családja. Másnap az üres házban ébred, az elutazott családból senkinek sem jutott eszébe reggel Kevint felkelteni. A fiú feltalálja magát, karácsonyfát állít, kijátszik egy csapat bűnözőt, akik a kertvárosi házakat fosztogatják. Az anya közben próbál hazajutni fiához, nagy ölelés, szeretet, és a család további része is hazaérkezik. Nem telt sok időbe, 2 év múlva, 1992-ben leforgatták a második részt is, ahol Kevin szintén egyedül marad, de most New York cityben. A kertvárosi miliő kitágul, a fiú játéktere az egész város lesz. De így is rájön, egyedül nem jó a karácsony. Szülők, rokonok megérkezése, ölelések, és az apa megnyúlt arca, amikor meglátja a szállodai számlát. Persze, hiba lett volna itt abbahagyni, évek múltán a két rész készült, 3. és 4. rész, amelyek kevésbé ötletesek és a szereplőghárda lecserélését eredményezték. A film 1. részét idén december 24-én, a 2. részt december 25-én az RTL klub műsorán nézhetitek meg.

 

 

Az 1996-os, Télapu című film alkotói sem tudtak megállni 1 vagy 2 résznél, minden áron ragaszkodtak a folytatáshoz. Az első rész még ötletesnek mondható, hiszen ki ne szeretné, ha az ő apukája lenne a Télapó? Főleg, ha apunak szerepe van abban, hogy az öreg szakállas bácsi leesik a tetőről. Mindenképpen helyettesíteni kell, a gyerekek ne maradhatnak ajándékok nélkül. Az apa nem számít rá, hogy a kabát felvételével az egész élete megváltozik majd. Tim Allen első karácsonykor teljesíti a kötelességét, de azzal nem számol, hogy valójában át is alakul majd kövérkés, szakállas és kedves öreg bácsivá. Hiába hát az edzőterem, a fodrász és a borotva, ő lesz a Télapó prototípusának megtestesítője. Ahogy a Reszkessetek, betörők!-ben is láthattuk, a karácsony sosem egyszerű, mindig van esély arra, hogy hiba kerüljön a tökéletes lebonyolítás gépezetébe. Ezen lehetőségek kiaknázásához volt szükség a többi 2 részre. Aki idén az átalakult apa további történetére kíváncsi, az szintén az RTL klubon nézheti meg a Télapu 3., Szánbitorló c. részét.

 

A Grincs 2000-es filmváltozata szinte szemkápráztató, egy tökéletes és túlzsúfolt karácsonyi gömbvilág tárul fel előttünk. A Kivagyik világában kitűnik egy kislány, Cindy, aki nem érti, hogy az emberek miért készülődnek ilyen lázasan karácsony ünnepére. Minden évben Mókamajsztert kell  választani, és ki lehetne tökéletesebb erre a szerepre, ha nem a Grincs, aki köztudottan utálja a karácsonyt? Cindy mégis felkerekedik, hogy a Kivagyik társadalmából kivetett zöld szörnynek átadja a meghívóját. Fény derül Grincs múltjára, a bezárkózására, de a karácsony szeretete mégis elér a szívéig, lemegy az emberek közé. A hat tárgyalt filmből ez az egyik, amit évről évre megnézek, mert olyan szép képi világot alkottak a látvány- és jelmeztervezők (Rita Ryack, Rick Baker, és Gail Rowell-Ryan munkája). Kedvencem Cindy 3 emeletes alvós kontya. Aki szeretné megnézni a Grincs kalandjait Jim Carrey tolmácsolásában, az december 23-án, délután kapcsoljon a TV2-re.

 

A 2004-es Polar Expressz idén is elkápráztatja az animációs filmek szerelmeseit. Egy hitetlenkedő kisfiú története, aki félő, már többé soha nem fog hinni a karácsonyban. Úgy érzi minden csak szülei kitalációja.  De amikor eljön érte a Polar Expressz, ami az Északi-Sark felé viszi a gyerekeket, hogy bekukkanthassanak a "karácsonycsinálók" titkaiba, egyszerre elszáll a hihetetlensége. Sokkal inkább a képi világé a hansgúly és nem a mozgalmasságé. Kedves kis történet és utazás a szív belsejébe.  December 25-én megnézhetitek a TV2-ön.

 

 

Az 1994-es Segítség, karácsony! c. film a viszonylag ritkábban játszott filmek közé sorolható. Egy lelki segély szolgálat mindennapjaiba csöppenünk bele, karácsony előtt. Philip, Steve Martin az első, aki megtudja, jövőre megszűnik mindannyiuk munkahelye. Próbálja titkolni kollegái elől, de mégis fény derül a titokra. Közben a felesége is elhagyja, fojtogatós gyilkos szedi áldozatit a környéket, hirtelen vendégek toppannak be be. Szerelmek felbomlanak majd születnek, a püspökkenyér megromlik, lelepleződik a gyilkos. A filmben szerepet kapott Juliette Lewis és Adam Sandler is. Idén úgy tűnik, nem vetítik televízióban ezt a remek kis mozit.

 

Az Igazából szerelem 2003-as sikerét aligha kell bárkinek is bemutatni. Ez a karácsonyi kis történet mindannyiunk szívébe lopta magát, Hugh Granttel, Emma Thompsonnal, Colin Firth-szel etc, etc. Vicces dialógusok, szerelmi szálak történetei, esküvő, romantikus vallomás és közben humor, humor, humor. Valóban nagy sikerű, kedves és megmosolyogtató film, de nagyon szeretném, ha 6 év elteltével ismét próbálkoznának egy hasonló horderejű alkotással. Idén, ezt a filmet sem láthatjuk a tévében.

Címkék: film karácsony szerelem martin juliette lewis allen steve tim jim polar carrey igazából grincs culkin expessz télapu

Top 10 - 2009 legjobb videoklipjei - 7. Basic Space



Zaan

Az új kedvenceim, a The xx,  Basic Space című klipje lett a hetedik helyezett. A banda 2005 óta létezik, a londoni fiatalok első albuma azonban csak idén augusztusban jelent meg. A zenéjük mellett a látványvilág is elég különleges és inspiratív. Hagyom, hogy a klip magáért beszéljen: 

Címkék: zene videoklip top10 xx

Vámosi Viki USE unused ruhákban



Zaan

Címkék: divat vámosi viki use

Lady Gaga rénszarvasként



Zaan

Gaga londoni tartózkodása során készült a kép, az énekesnő egy aganccsal díszített fejdíszt viselt.

Címkék: érdekesség lady gaga

The Defensive End



Zaan

Photography by Massimo Pamparana

Styling by Ivan Bontchev

The Defensive End

The Defensive End

The Defensive End

Frenák Pál és társulatának 10 éve



alxndra

Frenák Pál és társulata idén lett 10 éves. Ennek köszönhetően ismét láthatjuk a koreográfus méltán nagy sikerű előadásait. Sőt, még egy ünnepi kiadvány is megjelent e jeles alkalomból.

 

Idén decemberben és jövő januárban a Trafó több Frenák előadást is a műsorára tűzött. December 4-5-6-án a K.áO.sz! című előadást láthatták a táncszínház rajongói. Az előadás 2002-ben, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon került bemutatásra, már akkor töretlen sikert aratott. A cím többféle lehetséges olvasata építi föl a darabot. Középen boxring, egyik sarkában szülőszék. Káosz, box, gyönyörű és kidolgozott testek tánca, harca egymással és egymásért. Impresszív hang-és fényjáték, cigarettafüst, a durva zenét felváltó lágy muzsika. Everybody's fucking but me.

Nekem azért felejthetetlen élmény, mert azon túl, hogy a testek mozgása tökéletesen profi, az előadást építő többi elem, a zene és a fények is azok voltak. Összesszégében sugárzott az előadás egy nagy adag energiát, amiből a néző egy jó időre bespájzolhatott magának. Aki lemaradt volna a K.áO.sz!-ról, ne keseredjen el, január 7-8-9-én még megnézheti a Fiúk című előadás felújított változatát. Addig is itt egy kis ízelítő:

 

A FRENAK című könyv kétnyelvű, egyaránt tartalmazza magyarul és angolul az interjúkat beszélgetéseket. A sok ismert fénykép mellett helyet kaptak még olyan soha nem látott felvételek is, amelyeket csak ebben a kiadványban láthat először az olvasó. A színházjegy és a könyv is kiváló ajándák lehet a karácsonyfa alá!

  

Címkék: könyv színház tánc káosz trafó fiúk frenák

Versace Pre-Fall 2010



Zaan

Versace Pre-Fall 2010

Versace Pre-Fall 2010

Versace Pre-Fall 2010

Versace Pre-Fall 2010

Versace Pre-Fall 2010

Versace Pre-Fall 2010

Versace Pre-Fall 2010

Címkék: divat versace

Top 10 - 2009 legjobb videoklipjei - 8. Close my eyes



Zaan

A nyolcadik helyezettet azért szeretem, mert a számhoz készült felvételek rácáfolnak az eddig megszokott nagyon gáz trendekre. Mit mond a legtöbb dj? Ha bulizós számot készítettünk akkor a klipben csak az a fontos, hogy jó csajok táncoljanak, lehetőleg minél kevesebb ruhában, hogy ezt hogyan és milyen látványvilág mellett teszik az úgysem fog már érdekelni senkit. Sander Van Doorn és Robbie Williams közös klipje azonban más, itt is szép nők táncolnak, csak az a különbség, hogy mindezt igényes körülmények közt. A végeredmény pedig sokkal látványosabb és vonzóbb. Íme, nem csak gagyi videoval lehet eladni egy számot.

Címkék: zene robbie williams videoklip top10

Mikulás idézetek



aNd aNd

Télapó napjának alkalmából pár idézet a vörös orrú, kissé ittas, ajándékszóró bácsikáról.

 

A Mikulás azért olyan vidám, mert tudja, hol laknak a rossz kislányok.
George Carlin

 

Az ember életének döntő fázisai: elhiszi, hogy van Mikulás; nem hiszi el, hogy van Mikulás; ő a Mikulás.
Jim Guthrie

 

A Mikulásnak teljesen igaza van, hogy évente csak egyszer megy az emberek közé.
Victor Borge

Gyerekkönyvet karácsonyra?



alxndra

A rengeteg gyerekkönyv között nyomon lehet követni főbb trendeket. Az egészen kicsik számára számos újdonságot találtak ki. A mesekönyvek kevés szöveget, de nagy képeket tartalmaznak, általában valami extrával felszereltek, mondjuk szőrősek, mint a Jó reggelt, jó éjszakát! simogatókönyv vagy a Kisvakond egyes részei. A hagyományos papír könyvek mellett vannak már csobbanós gumiszerű mesekönyvek, amivel a kicsi pancsolni tud, illetve pihe-puha pamutkönyv is a kínálat része.  Ezek elsősorban a színek és formák iránti érzékeket fejlesztik. Ötletesek, mert nem a hagyományos téglalap alakú könyvmintát követik. Puhák, nem gyűrődnek, könnyen moshatók.

A jól ismert Disney mesék könyvváltozatai még manapság is megtalálhatók a könyvesboltok polcain. De már az sem meglepő,ha a különböző mesék női főszereplői: Belle, Ariel, Hamupipőke és Csipkerózsika egy mesében szerelnek. Ruhát és szerelmet lehet nekik választani és mágikus varázspálcával varázsolni. Sőt, a kislányok Ariel és Erik herceg álomesküvőjének képeivel is megismerkedhetnek.  

A fiúk sok tanyasi, falusi, markolós, traktoros mesekönyvvel szórakozhatnak. A földmunka favorizálása mellett ott van Thomas,  a leghíresebb gőzmozdony, aki kemény 20 éve hódít a mesepiacon. Az állatmesék vagy a kacsa, kutya, cica vagy az óriás panda, oroszlán kategóriákra oszlanak. Barátkozzon-e a gyerek egy óriás pandával?

 

Miért nehéz olyan mesekönyvet találni aminek a története sem bugyuta és esztétikailag is igényes? Néhány igazi mellényúlásra figyeltem fel. Az egyik ilyen a Szeresd a tejet! Furcsa ez az erős didaktikus szándék, shake-kel és zöld-fehér mintás borítóval, ami tehenet idéz. Bizarr. A másik a képen látható bandzsító Ariel, "A mókás hableány".... És akkor van itt még néhány áthallásos példa: a "Segítő kezek" vagy a "Te mivel csinálod?" című mesekönyvek. Jó, tudom, rossz az, aki rosszra gondol, de talán ezeket a címeket el lehetne kerülni.

Kevés az igazán szépen megrajzolt és szerethető mesekönyv. A jó mesekönyv sokat van forgatva, ragaszkodik hozzá a gyerek. Mivel közeleg a karácsony néhány ajándéknak való ötletet összeszedtem. Hogy jó példát is mondjak, az egyik nagy kedvencem Nyúl Péter. Szépen megrajzolt nyuszik, erdő, kis kék kabátka. Jó lapozgatni, kellemes hangulatot áraszt. Itt is több alternatíva közül választhatunk. Van kinyitható-térhatású, illetve forgatható lapos vagy a "sima" hagyományos. Gyerekkoromban egyik kedvencem a Tesz-vesz város volt, a mesekönyv és a mesefilm is. A szereplők barátságosak, egy-egy oldal igazán tartalmas, hosszú percekig lehet nézegetni, amíg a gyerek a lap minden részletet felfedezi. A részletgazdagságban bővelkedő Téli (tavaszi, nyári, őszi) böngésző is egy pozitív példa. Liza és Micsoda karácsonya bájos kis történet kicsik számára. Bartos Erika neve ismerősen cseng, ha gyerekkönyvekről van szó, Bogyó és Babóca karácsonya jó választás egy kis ünnepi böngészésre. Igazán szép és tartalmas mesekönyvet nehéz találni, de nem lehetetlen!

Címkék: könyv mese disney ariel nyúl péter

Ki énekelje idén a Santa baby-t?



alxndra

A Santa baby a karácsonyi dalok egyik legtöbbet feldolgozott slágere. A dal 1953-ban indult hódító útjára, Eartha Kitt előadásában. 

Azóta nem telik el év, hogy a világ ismert énekesei (és több száz tini lásd: youtube) ne éreznének késztetést, hogy ők is elénekeljék. Marilyn Monroe a Diamonds are a girl best friend, a Happy birthday Mr. President (amit Geronazzo Mária is elénekelt, kész feldolgozási őrület!) mellett szintén fantáziát láthatott a dalban. De valóban ő látott? A legutóbbi pletykák szerint a neki tulajdonított dalt nem ő, hanem Cynthia Basinet énekli, Marilyn pedig soha nem énekelte fel a Santa Baby-t. Ha már Marilyn, akkor nem csodálkozhatunk, hogy Madonna is kedvet kapott a slágerhez. Lehet, hogy ő is az átverés áldozata, de nézzük, hogyan teljesített:

 

A dal mellett döntött Kylie Minogue, Christina Aquilera, Shakira, Mariah Carey, Taylor Swift, a Pussycat Dolls és Snoop Dogg, és még (akkoriban) Puff Daddy is:

 

  

Melyik változat a legjobb? És itt a nagy kérdés:

Idén ki énekelje el a Santa baby-t??

Címkék: karácsony madonna kylie minogue santa baby

A világ legmenőbb épületei



Zaan

Örömmel láttam, hogy mekkora érdeklődés övezte a világ legrondább épületei című bejegyzésemet, a rengeteg olvasó és komment csak megerősítette a folytatással kapcsolatos szándékomat, elkészítettem tehát a világ legmenőbb épületei összeállítást:

 

30 St. Mary Axe (London)

A brit főváros a fiataloknak mára elsőszámú követendő példává, utazásuk céljává vált. Köszönhető ez annak, hogy London hatalmas befolyással bír a divatra, és építészeti szempontból is kialakult egy fiatalos, újító városkép. A közelmúltban is számos szimbólummal gazdagodott, példaként említhetném a London Eye-t vagy az összeállításom első épületét, hivatalos nevén 30 St. Mary Axe-t vagy másnevén “the Gherkin”-t vagyis az uborkát, és biztos vagyok benne, hogy az építészet remekeinek száma a 2012es nyári olimpia kezdetéig növekedni fog még.


Belülről sem mindennapi a látvány:

http://www.kone.com/countries/marine/references/KONE_landbased_references/office/30_St_Mary_Axe/SYS_PIC/m_swiss1.jpg

http://www.comerty.com/property_images/uploads/08%2032%200510113400px-Top_floor_The_Gherkin.jpg

Turning Torso, Malmö

A formatervezés a svédek erőssége, ezt tudjuk jól, példának elég ha eszünkbe jut a hihetetlenül sikeres Ikea vagy a következő épület. A Santiago Calatrava által megtervezett malmöi felhőkarcoló 2005 augusztus 27-én nyílt meg. Az 54 szintjével, 190 méteres magasságával Európa második legmagasabb lakóépületének számít a moszkvai Triumph-Palota után. (nem lehet rossz itt lakni) A felhőkarcolót alkotó téglatestek a legalsótól a legfelsőig 90 fokot fordulnak el. A látvány csodás, a Turning Torso teljesen megváltoztatta Malmö látképét.

Fájl:The Turning Torso, Malmo.JPG

http://www.scandinavianvision.com/images/photo-gallery/turning-torso-in-malmo.jpg

Guggenheim Múzeum (Bilbao)

Kortárs művészeti gyűjteményt felvonultató monumentális, modern épület. Az amerikai építész, Frank O. Gehry által megtervezett múzeum az egyik olyan épület amit mindenképp szeretnék élőben megcsodálni. Látványra engem egy kővé meredt avantgarde festményre emlékeztet mészkő kockáival, ívelt és hajlított, titánium borítású tömbjeivel.

http://media-cdn.tripadvisor.com/media/photo-s/01/09/ba/73/view-from-the-bridge.jpg

http://blog.winstonwachter.com/wp-content/uploads/2009/11/02-Guggenheim-Museum-Bilbao-Spain.jpg

Auditório Ibirapuera (Sao Paolo)

A következő épületnek érdekes története van, a tervezője Oscar Niemeyer 1951ben Sao Paolo 400. születésnapjára álmodta meg az Ibirapuera parkba ezt a színházépületet. A szokatlan formavilágú építményt azonban csak 2005ben fejezték be. Szerencsére az 1907ben született Niemeyer megélhette ezt a dátumot.

http://www.pedrokok.com.br/wp/wp-content/uploads/2008/05/auditorio-ibirapuera-4.jpg

http://farm4.static.flickr.com/3626/3348866771_898b7e44e7.jpg

http://proximoshow.com.br/wp-content/uploads/auditorio-ibirapuera1.jpg

 

CCTV - China Central Television Központja (Peking)

Kína megszállottan próbálja időről időre bizonyítani erejét és nagyságát, ennek sikeres eredménye a Kínai Központi Televizió Központi épülete. A felhőkarcoló 234 méter magas és 51 emeletből áll. (összehasonlításképpen a Turning Torso "csak" 190 méter magas) 2004 szeptember 22-én került sor az alapkőletételre és 2008 decemberében lett teljesen kész. A tervezők Rem Koolhaas és Ole Scheeren, a komplex mérnöki munka tervét az az Arup angol cég készítette amely a sydney-i operaházról, vagy éppen a londoni Millenium- hídról híres. (na tessék még egy kortárs londoni szimbólum) Hírek közvetítése, rádió-televízió adások készítése és filmgyártás folyik az épületben.

http://news.beloblog.com/ProJo_Blogs/architecturehereandthere/cctv.jpg

http://images.businessweek.com/ss/08/07/0730_olympic_architecture/image/7_chinacentraltelevisionhq.jpg

Az 5 legjobb meleg arc a sorozatok világából



aNd aNd

Gondoltam egyet és összeválogattam a leginkább közkedvelt vagy utált meleg szereplőket az amerikai sorozatok világából. Lehet vitatkozni a sorrenden, meg hogy miért csak fiúk, de nyugi lesznek majd csajok is, idővel. Ha valaki kimaradt kommentként várunk még ötleteket. Akkor kezdődjék a lista. Jó olvasgatást.

 

5. David Fisher (Sírhant művek)

A középső gyermek, aki apja mellett hűen vezette a céget. Temetésrendezőként már tapasztalatokkal rendelkező, boncoláshoz és helyreállításhoz egyaránt értő szakember. A történetben sokak által leginkább megvetett karaktere, hiszen homoszexuális. Érdekes színt visz az egész sorozatba, teljes mértékig emberi, a jelleme is neki a legkidolgozottabb. Az őt játszó Michael C. Hall ismerős lehet sokaknak utólag, ő a méltán nagysikerű Dexter címszereplője, merőben más szerepkörben: ott érzéketlen sorozatgyilkos, itt viszont galamblelkű és roppant sérülékeny férfiú.

 

Fisher negatív képzelgése

 

4. Andrew Van de Kamp (Született feleségek)

Született feleségek tini rosszfiúja, igazi ördög, aki nem egyszer tönkreteszi anyukája, a csodálatos Bree életét. Lop, csal, hazudik, az utcán ribanckodik és még embert is öl. Gyerekes kicsinységből egyszer ügyvédet is fogadott, hogy anyjáról bebizonyítsa alkoholizmusát. Siker esetén megkapta volna a bankszámláján található tetemes vagyont mely elméletileg csak 21 éves kora után járt neki. Ejnye Andrew, sok rosszat tettél a tűzre, tuti a pokolra jutsz, de legkevésbé azért mert meleg vagy.

 

Bree azért a pohár fenekére néz

 

3. helyen megosztott eredmny született a Fiúk a klubból két szereplője között:

Emmett Honeycutt

A Showtime egyik legnépszerűbb sorozatának a Fiúk a klubbólnak a hajtűdobáló, divat érzékeny meleg karaktere, az összes melegekkel kapcsoaltos általánosítást magán hordozza. Bár erősen dramatizáló személyiség, és első látásra egy hisztis fiúkának tűnhet, ő ennél valójában jóval több, komplexebb. Csapongó, életvidám ember, aki igazán sose tudja, mit akar, több munkája is van az évek során kezdve ruhabolti eladótól a pornószakmáig, sőt pár alkalommal még aprócska alsónadrágban is felszolgált idősebb kéjenc bácsik ebédjén, vacsoráján. Vágyik a szerelemre, és a tökéletes álom pasijára, melyet a sorozat ideje alatt többször meg is talált, egyszer például legjobb barátja, Ted Schmidt személyében.

 

Emmett egyveleg

 

 

Brian Kinney

A meleg éjszakai élet Number One-ja, a pittsburghi melegek netovábbja. Nem hisz a szerelemben, minden este más pasival látni! Nem a modoráról híres, ami a szívén ,az a száján. Mindezt flegma és trágár módon teszi, sokszor megsértve ezzel a barátokat is. Arrogáns, jóképű, egoista és könnyűvérű. A párkapcsolatot és a házasságot elutasítja, azokat, aki pedig hisznek ebben igencsak lenézi. A karakterét gyakran kritizálták, mert a homoszexuális emberek negatív sztereotípiáit erősítette. Szíve mélyén jószívű ember, többször segített barátainak, fiatalkori szerelmével, a leszbikus Lindsayvel, közösen összehoztak egy kisfiút is, hogy a szőke lány a szerelmével közösen nevelhessen egy gyermeket.

 

Brian Kinney egyveleg

 

 

2. Stewie Griffin (Family Guy)

Az ördögi Stewie a Grffin család legkisebb gyermeke, világuralmi terveket dédelgető csecsemő, aki sokak szerint bizonytalan szexuális beállítottsággal rendelkezik és felsőbb társadalmi osztályokra jellemző angol akcentussal beszél, valamint különleges tulajdonsága, hogy ellenállhatatlan vágyat érez, azzal kapcsolatban, hogy eltegye láb alól az anyukáját. Ugyan Stewie egy éves de én biztosra veszem, hogy nem a női nem felé vonzódik, hiszen szinte minden részben van kisebb-nagyobb utalás arrol hogy igenis a férfiak vonzzák. Nem egyszer álmodott félmeztelen pasikkal, többször kikezdett Briannel, sőt egyszer kijelentette, hogy milyen jó lenne ha homoszexuális lenne, hiszen a nőkkel olyan nehéz.

 

Stewie gondolatai...


 

 

1. Jack MacFarland (Will és Grace)

Mit lehet mondani Jackről, avagy ahogy magát hívta egy időben Csak Jackről. Amerikai máig legnépszerűbb melegekkel kapcsolatos sorozatának (20 millióan is nézték) egyik pörgő forgó mellékszereplője, aki a részeges, gyógyszerfüggő barátnőjével Karennel nagyobb népszerűséget értek el mint a két főszereplő Will és Grace. Harsány és felszínes. Cserélgeti a partnereit, az állásait, sok mindennel próbálkozik, így például színész, kereskedelmi munkatárs, valamint tanuló ápoló. A híres dívák imádója, táncolt Jennifer Lopezzel és Janet Jacksonnal, találkozott Cherrel és rajongott Madonnáért. Feledhetetlen!

 

Jack bejelenti, hogy ápolósuliba akar járni.

Címkék: sorozat top5 melegtéma

Top 10 - 2009 legjobb videoklipjei - 9. Celebration



Zaan

Videoklipek terén nem lehet rossz év az amelyikben Madonna csak kilencedik helyezést ér el. Idén nagyon sok izgalmas klip készült, ez így igaz. A jelek szerint a mi drága jó Madonnánk elhatározta, hogy az idő múlásával egyre fiatalabb célcsoportot szemel ki magának, és  ez ebben a négy percben is jól látható. Az énekesnő felsorakoztatott egy csapat huszonéves táncost, belebújt egy Balmain ruhába (ami szerintem nagyon jól áll neki) és a zene, illetve mindezek hatására úgy izgalomba jött, hogy a forgatás alatt le sem vette a kezét önmagáról. Még egy két évig ez is belefér. A jó zenének, az öltözéknek és táncosoknak, valamint az izgalmas vágásnak köszönhetően övé az év kilencedik legjobb videoklipje.

Madonna: Celebration

 

Címkék: zene madonna top10
süti beállítások módosítása