Eljött a napja, hogy szétszórjuk a cukorbabák hamvait a világ különböző tájain. Az angol lánybandák talán legsikeresebbikének sikerült azt a bravúrt végrehajtani, hogy az évek során annyi énekes cserét hajtottak végre, hogy az alapfelállásból már senki sem tagja a vokálbandának. Ráadásul idén át is igazoltak Amerikába, és Jay-Z közreműködésével úgy tűnik sikerült leredukálniuk magukat egy átlagos hip-hopos kissé electros csajbanda (lásd: Pussycat Dolls) szintjére. Az új albumuk első kislemez dala a Get Sexy még, úgy ahogy elment, remixelve még élvezetesnek is lehetett nevezni, persze hamar megunható, főleg ha az mp4 lejátszódon ismétlődésre állítva hallgatod. Legújabb számuk videója egy az egyben Spice Girls koppintás, míg a dallama Lady Gaga és a magyar Kenó sorsolásról ismert idióta hang keveréke. Szép volt csajok, szép volt Jay-Z! RIP 2009
A várva várt videoklip: