Idén is megrendezésre kerül a 4K!, azaz a Negyedik Köztársaság szervezésében az úgynevezett MP3 Kísérlet, ami már tavaly is nagy durranás volt, felkeltve a média figyelmét is.
Pontos infók az általuk küldött hírlevélből:
"Szia!
A tavalyi év egyik legemlékezetesebb 4K! akciója az Mp3 Kísérlet volt a Nyugatinál. Minden résztvevő előre letöltötte ugyanazt az mp3-at, amin zene és utasítások voltak, aztán ugyanazon a helyen ugyanabban a pillanatban kezdte el hallgatni. Az eredmény ITT látható.
Eljött az ideje, hogy egy Mp3 Szakítással megismételjük ezt a haditettet.
Találkozunk október 31-én szombaton a Jászai Mari téren a Meki előtt.
Ahhoz, hogy részt vegyél:
1. Töltsd le az mp3 tracket, ami várhatóan szerdán fog felkerülni a http://www.negyedikkoztarsasag.hu -ra.
2. Töltsd rá az mp3 lejátszódra, vagy írd ki egy cédére, ha discmaned van. Ha egyik sincs, kérj valakitől kölcsön erre az estére.
3. Ne hallgasd meg előre a felvételt, mert azzal a saját szórakozásodat rontod el. Ne aggódj, nem fogunk belerángatni semmibe az akaratod ellenére: ha egy feladatot nem akarsz megcsinálni, egyszerűen nem csinálod meg.
4. Valamivel négy előtt legyél ott a Jászai Mari téren, a Meki körüli járdaszakaszon. Ne késs el. Ha nem vagy ott kezdéskor, amikor mindenki egyszerre elindítja a lejátszóját, később már nem fogsz tudni bekapcsolódni.
Az Mp3 Szakítás egyébként nem egész estés akció lesz, mint egy CTF, legkésőbb ötkor vége lesz.
5. Négy óra körül lesz egy dudaszó. Ez lesz a jeladás, hogy mindjárt kezdünk. Tartsd a kezedet a lejátszódon és készülj fel a play gomb lenyomására.
6. Egy-két perccel az első után lesz egy újabb dudaszó. Amikor meghallod, nyomd meg a play gombot. Utána ajánlott benyomni a hold-ot, hogy nehogy játék közben véletlenül kikapcsold.
7. Kövesd az utasításokat és érezd jól magad...
Találkozunk október 31-én, szombaton négy órakor a Jászai Mari téren egy Mp3 Szakításra."
Az MP3 már letölthető állapotban megtalálható ITT. A 4K! nem mellesleg olyan emberek csoportja, akik - idézet a hivatalos oldalukról - "...úgy érzik, hogy ez a világ egyáltalán nem úgy néz ki, mint amiben élni szeretnénk. Olyan emberek, akik ezért nem csak a szájukat kívánják jártatni."
Szóval aki szeretne egy kicsit "tiltakozni" és a véleményét ilyen módon kinyilvánítani, az ne hagyja ki most szombaton 16 órától!