Az Advenio nyerte a Danubius Rádió frekvenciájáért folyó versenyt, míg a Sláger helyén az ORTT döntése értelmében az FM1-konzorcium adhat ezentúl.
Az ORTT szerdán a Fidesz, a KDNP és az MSZP által delegált tagok voksával határozott a két országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási jogosultságának odaítéléséről; a döntést egyhangúlag hozták meg. A kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérő - november 18-áig a Danubius Rádió által használt - jogosultságot az Advenio Zrt., a nagyobbik, 81 százalékos lefedettséget biztosító, most a Sláger Rádió adását továbbító hullámsávot pedig az FM1 konzorcium nyerte el hét évre.
Érdekes, hogy a politikusok hasonló döntésekben képesek egyöntetű döntést hozni, de ha nem éppen a saját vagyonuk felhalmozása a téma, akkor üvöltözve szidják egymás drága anyukáját.
Vásárhelyi Mária szociológus a Népszabadságnak azt mondta a lemondás alapját képező ORTT-döntésről, hogy ezzel a testületnek vége. Szerinte az ORTT tagjainak "ez volt az utolsó dobásuk". A szociológus biztosra veszi, hogy az új kormány megszünteti a testületet.