Mától mozikban a 2012 - Ajánló



Zaan

Még a nyár elején láttam előszőr a 2012 bemutatóját moziban, azóta várom a film első magyarországi vetítésének napját. Eljött az idő, a mai naptól nézhetjük meg az emberiség legnagyobb katasztrófájának forgatókönyvét. Az első, rövidebb bemutató iszonyatosan látványos és hatásos. A második, hosszabb után azonban már felmerül jópár kérdés az új Emmerich szuperprodukció kapcsán az emberben. - Miért pont John Cusack? Hova tartanak egy kisrepülővel a világvége kellős közepén? Ugye nem Noé bárkája modern felfogásban? (nagyon úgy tűnik, hogy az lesz) Miért gyerekekkel kell a halál elől menekülni? (Engem ez már a Világok harcában is rendkívül zavart) Ugye nem egy megtépázott amerikai zászló lesz az egyetlen ami a víz felszíne felett marad majd? ( A Holnaputánban a kedvenc részem az volt mikor az amerikaiak illegálisan menekülnek Mexikóba, a rendező ugyanaz, szóval úgy néz ki nem lesz amerikai zászló)

Ezek után csak reménykedni merek, hogy nem lesz akkora a csalódás, mint amekkora a Holnapután esetében volt. A kérdésekre nemsokára kapok választ, amint lehetőségem lesz rá elmegyek megnézni.

Találtam egy érdekes jelentet, aki meg szeretné nézni a filmet és nem szeretne egyetlen poént sem lelőni előre az inkább ne nézze meg! A többieknek: 

Az első trailer a filmhez: 

A második trailer: 

2012ről, mint a film alapjául szolgáló dátumról bővebben: itt!

 Végezetül, találtam egy nagyon szimpatikus felfogást az apokalipszist illetően :

– Nehéz lenne megjósolni, hogy pontosan mi történik majd 2012-ben, és jobb is így. Ha ugyanis tudnánk, nem lenne motivációnk a fejlődésre. Éberségünk kihunyna, ami szellemi szempontból a legnagyobb veszteségek közé tartozik.

Címkék: film program

A bejegyzés trackback címe:

https://collage.blog.hu/api/trackback/id/tr521518326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása